Talaj- talajvíz szennyezés
A talajszennyezés leggyakoribb forrásai a szemét- és hulladéklerakók.Ha nem tartják be a környezetvédelmi előírásokat, veszélyes anyagok (mérgek, nehézfémek) szivárognak a talajba.
A talaj számos élőlény élőhelye. A talajt főleg rovarirtó szerekkel, növényvédő szerekkel, hulladékokkal, nitrogénnel és foszfortartalmú műtrágyákkal szennyezik.
A talaj szennyezésének mellékhatása az, hogy a növények felszívják a szennyezést és rajtuk át mi is megesszük, így megbetegítheti különböző szerveinket.
Talajszennyezés fokozódásával járó tevékenységek:
Hulladékok lebomlási ideje:
A talajvíz szennyezése:
Ahogy növekszik a Föld népessége, illetve a megművelt földek nagysága, úgy lesz szükségünk egyre több vízre.
Ezért az elmúlt évszázadok során már nem csak a száraz régiókban csapoltuk meg a talajvizet, hanem a víztartó rétegeket is, minden kontinensen.
De ahogy nő a talajvíztől való függésünk, úgy válik forrása egyre kevésbé hozzáférhetővé.
Szerte a világon az emberi tevékenység akaratlanul is veszélyes hulladékokat juttat a felszín alatti vizekbe.
Ez természetesen nem újdonság; a föld alatti világ mindig is a szennyvízlefolyója volt mindannak, amitől meg akartunk szabadulni - akár a szennyvizünkről, a szemetünkről, akár a halottainkról volt szó.
A 20. század előtt azonban mindez általában nem rontotta jelentős mértékben a talajvíz minőségét. Ez megváltozott, ahogy a használt anyagok puszta térfogata megnőtt, és ahogy a tudósok ezrével állítottak elő olyan vegyületeket, amelyek egy évszázaddal korábban nem léteztek.
És e vegyületek közül nagyon sok nemcsak hogy sokkal tovább megmarad a környezetben, hanem sokkal mérgezőbb is, mint az elődei voltak. A ma kapható rovarirtók például tízszer vagy százszor hatékonyabbak, mint az 1975-ben árusítottak.
Mivel egy vegyület gyakran hónapok vagy évek múlva jut a felszínről a talajvízbe, a víztartó rétegekben okozott kár talán csak évtizedek múlva derül ki. A világ számos részén csak most kezdjük felfedezni azokat a szennyezéseket, amelyeket 30 vagy 40 évvel ezelőtti tevékenységünk okozott.
A szennyezés néhány olyan égbekiáltó esete csak mostanában derül ki, amelynek eredete a hidegháború idejének nukleáris kísérleteiig és fegyvergyártásáig nyúlik vissza. Márpedig ha egy szennyeződés egyszer bejutott a talajvízbe, akkor ott általában meg is marad.
A víztartó rétegek többnyire kevesebb oldott oxigént, ásványi anyagot, mikrobát és szerves anyagot tartalmaznak, mint a talaj - ezek a körülmények nem kedveznek a kémiai lebomlásnak.
Amellett számos víztároló nagyon nagy; az Ogallala az Egyesült Államokban például nyolc középnyugati állam alatt terül el. Ezek a gigantikus képződmények rengeteg vizet tudnak tárolni, és esetenként nagyon nehezen hozzáférhetők - ezért úgyszólván lehetetlen a megtisztításuk.
A rejtett válsághelyzet kibontakozásával épp csak hogy kezdjük megérteni a dimenzióit. Még a hidrogeológusoknak és az egészségügyi hatóságoknak is csak halvány benyomásaik vannak a világ különböző részein mutatkozó víztartó-károsodások mértékéről.
Nagyon kevés országban követik nyomon rendszeresen a víztároló rétegek egészségi állapotát, mivel azok hatalmas mérete és hozzáférhetetlensége igen drágává teszi a figyelést.
A termőföldeken használt műtrágyák és rovarirtók a világ számos mezőgazdasági régiójában beszivárogtak a felszín alatti vizekbe. Az 1950-es évek eleje óta a gazdák hússzorosára növelték a nitrogén tartalmú műtrágyák használatát a termés növelése érdekében. A nagyobb mennyiségű tápanyagot azonban a növények gyakran nem tudják teljes mértékben felhasználni.
Egy vizsgálat szerint például a gabonafélék átlagosan 40 százalékát használják fel az alkalmazott nitrogénnek.
Aerob (oxigén tartalmú) környezetben a nitrogén nitráttá alakul, és a fel nem használt nitrát legnagyobb része feloldódik az esővízben és az öntözővízben, végső soron pedig a talajon át az alatta fekvő víztároló rétegbe szivárog.
Mind a gazdaság termőföldjéről származó fölösleges műtrágya és állati szerves hulladék, mind a városok szennyvize igen sok nitrátot tartalmaz. Az állatállomány óriási mennyiségű hulladéka különösen ártalmas.
Az Egyesült Államok farmjain élő állatok 130-szor annyi hulladékot termelnek, mint az emberek - ennek eredményeképpen több millió tonnányi tehén- és sertéstrágya mosódik bele a folyókba vagy szivárog le a felszín alatti vizekbe.
Ehhez a terheléshez hozzá lehet még adni a számtalan szivárgást és túlfolyást a városi szennyvízrendszerekből; a műtrágya elfolyást a kertvárosi gyepekről, golfpályákról és gondozott területekről; valamint azt a nitrátmennyiséget, amely (más szennyezőkkel együtt) a szeméttelepekről szivárog el.
A talajvíz nitrátszennyezése különösen súlyossá vált az olyan helyeken, ahol az emberi népesség - és a nagy élelmiszer-termelés igénye - a legkoncentráltabb. Észak-Kína tartományaiban a talajvíz nitrátkoncentrációja meghaladta a literenkénti 50 milligramm (mg/liter) értéket a vizsgált helyszíneknek több mint a felénél.
A WHO, az Egészségügyi Világszervezet ajánlása az ivóvízben 45 mg/liter nitrátot enged meg.
Egyes helyeken a koncentráció elérte a 300 mg/litert. Valószínű, hogy ezek az értékek azóta már nagyobbak, mivel a műtrágyahasználat az 1995-ös vizsgálat óta tovább terjedt.
Ámbár kevés történelmi adatunk van a talajvíz szennyeződésének trendjéről, számos tanulmány jelzi, hogy a nitrát koncentrációja a műtrágyák használatával és a népesség növekedésével párhuzamosan nőtt. Kalifornia Központi-völgyében például az 1950-es és 1980-as évek között a talajvíz nitráttartalma 2,5-szörösére nőtt - ebben az időszakban a műtrágya-felhasználás a hatszorosára bővült. Dániában a talajvíz nitrátszintje az 1940-es évek óta majdnem megháromszorozódott.